Cookie beállítások

A sütik kis szöveges fájlok, melyeket a Restu honlapjának felkeresésekor az Ön böngészőjébe mi, vagy partnereink oldalai elmentenek.

Bezár

Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önt, hogy az éttermek belső terei csak azon vendégek számára elérhetők, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Ellenkező esetben az étterem nem fogja tudja elfogadni asztalfoglalását.

6 fotók
A vállalkozás a Restun keresztül nem fogad online asztalfoglalást

Próbálja felhívni őket, vagy tekintse meg a hasonló éttermeket és bárokat, melyek elfogadnak online asztalfoglalást.

A térképen

Hasonló éttermek

További mutatása

Információ CAFE PICARD & BISZTRÓ

Sok esztendővel ezelőtt – a Picard helyén működő – bőrdíszműves műhelyből kávézó lett, ugyanis a mester először a vendégeinek készített kávét. A Picard előtt már sokan próbálkoztak azzal, hogy étteremmé varázsolják az egykori műhelyt, de mindez csak évek múlva, egészen pontosan 2008. március 3-án valósulhatott meg. Minden úgy történt, hogy a hely szelleme és célja megmaradhasson: a vendégek maximális elégedettségének a megtartása mellett. Természetes és személyfüggő is az a jelenség, ahogy a Picard önmagát „hellyé” alakította. Hiszen a séf-tulajdonos fiatalos, lendületes és igényes, éppen olyan mint a munkatársai! A kiváló csapatmunka eredménye, hogy betérő vendégek mellett kialakulhatott egy állandó és igényes törzsközönség is.

További mutatása

Kérjük, jelezze a hibát

Hibás információt talált? Kérjük, jelezze nekünk.

Ezt az űrlapot a reCAPTCHA védi, és az űrlap elküldésével Ön elfogadja a Google Felhasználási feltételeit és Adatvédelmi irányelveit.

Köszönjük

Köszönjük, hogy jelentette a problémát. Megpróbáljuk kijavítani amilyen gyorsan lehetséges.

Étterem hívása

Nem tudod felhívni az éttermet?

Nyitvatartás